Ha azt szeretnéd, hogy az étrended is kedvező legyen a gyulladások enyhüléséhez, bizonyos ételeket érdemes kerülni, míg mások kifejezetten javasoltak.
A gyulladás jelenléte önmagában nem problémás a szervezetedben, hiszen a folyamat elsősorban azt jelzi, hogy tested elkezdte kijavítani a sérülést, fertőzést, vagy más káros tényezőt, ami kárt okozott neki. A tartós, vagy nagymértékű gyulladás viszont önmagában is probléma lehet, sőt, más betegségek kialakulásában is lehet szerepe. Így például a gyulladás gyakori velejárója a diabétesznek, a szív-és érrendszeri betegségeknek, a köszvénynek, különböző ízületi betegségeknek, sőt, még az Alzheimer-kórnak is.
Ezért érdemes lehet az étkezésünkkel is egy olyan környezet kialakítását támogatni, ami segíti a gyulladások mielőbbi enyhülését, ennek érdekében előnyben részesíthetsz bizonyos élelmiszereket, de vannak emellett szokások, amiknek ellen kell állnod. A dietetikai ajánlásokkal szemben például általában a bevitt táplálékaink közel fele fehérjékből áll – azaz húsokból és húskészítményekből, tojásból, tejből és tejtermékekből. Ezzel szemben a szakértők azt javasolják, hogy a napi ételednek inkább csak 15-20%-át fedezd ilyen jellegű élelmiszerekkel, amire azért is érdemes lehet figyelni, ugyanis a túlzott fehérjefogyasztás a gyulladásos folyamatok lefolyásának sem kedvez.
Továbbá, ahogy a tüdő esetén korábban már kiemeltük, a szervezetednek az a legjobb, ha kerülöd a nagy mértékben feldolgozott élelmiszereket. A természetes, friss alternatívák favorizálva nemcsak az általános egészségi állapotodat javíthatod, hanem a gyulladások gyorsabb elmúlásáért is teszel. De amellett, hogy mit kerülj, van néhány tippünk arra is, mit egyél, ha a gyulladások gyors elvonulását szeretnéd támogatni.
A nyár kedvencei közül például a meggyet bevethetjük a gyulladások ellen is, ugyanis rendkívül gazdag antioxidánsokban. Esetünkben a legfontosabb összetevője az antocianidin, ami a húgysav hatékony lebontásával járul hozzá egészségünkhöz, és a gyulladások levonulásához. Szintén piros szít kölcsönöz a termésnek egy másik anitoxidáns, a likopin. A legnagyobb mennyiségben a paradicsom héjában előforduló vegyület számos egészségügyi probléma, így a rákos megbetegedések, vagy éppen a szívbetegségek előfordulását is csökkentheti. De vannak általánosabb egészségügyi hatásai is, így az emésztést is segíti, az immunrendszert is támogatja, és gyulladáscsökkentő hatású is.
A különböző kellemetlen mellékhatással járó gyulladások ellenszere lehet a spenót is, ami szintén gazdag antioxidánsokban és vitaminokban is. Ennek esetén viszont fontos az elkészítés módja is, ugyanis főzés, vagy más feldolgozás során elveszhetnek ezek a hasznos anyagok, ezért ha lehet, nyersen edd, a levelek például kiválóan illenek egy salátába.
Ha pedig úgy döntesz, hogy egy kis olajjal is ízesíted ezt a salátát, az mindenképpen olívaolaj legyen! Ennek az alkotóelemei közül ugyanis az olajsavak és a polifenolok is bírnak olyan hatásokkal sejtszinten, amik előrébb hozhatják a gyulladásos folyamatok végét. A hidegen sajtolt olívaolaj a legalkalmasabb erre, ha pedig a mindennapi főzés során is lecseréled rá a napraforgóolajat, vagy más zsiradékot, az ízületeid és az érrendszered is hálásak lesznek érte.
Végül pedig, ha egy új fűszert szeretnél bevonni a repertoárodba, most azt javasoljuk, a kurkuma legyen az. A benne található kurkumin némileg más módszerrel veszi fel a küzdelmet a gyulladás ellen, ugyanis a folyamatot fokozó anyagok felszívódását akadályozza meg. De a likopinhez hasonlóan immunerősítő hatása is van és a daganatos megbetegedések megelőzésére is javasolják. Ráadásul sokféle étel fűszerezésére használhatod, ebben a receptünkben például csirkét ízesíthetsz vele.